Tudtad, hogy “Azt eszed, aki vagy”? – irányítsd személyre szabottan az étkezéseidet

Tudtad, hogy “Azt eszed, aki vagy”? – irányítsd személyre szabottan az étkezéseidet

Az asztrológia jelképrendszerével az egész világ leképezhető, ezért a szimbólumok segítségével táplálkozásunkat is „lefordíthatjuk”.

Manapság újra és újra előtérbe kerül a helyes táplálkozás kérdésköre. 
Étkezéseink tudatos átalakításához nagyon sokféle módszer és lehetőség kínálkozik.
Rengeteg szakember, és háttéranyag áll rendelkezésünkre: dietetikusok, táplálkozási szakemberek, életmód-tanácsadók, és különféle szakirodalmak nyújtanak segítséget, hogy fény derülhessen a helytelen vagy mértéktelen étkezési szokásainkra és azok megoldásaira. Ez azonban olykor zűrzavart hoz létre, és a hétköznapi ember nem tudja, hogy a sokszor egymásnak ellentmondó tanácsokkal mit is kezdjen.

Táplálkozásunk évezredek óta egyfajta rendszert képvisel életünkben. Mára ez a rendszer azonban eltűnőben van. Például az ünnepi étkezések, vagy böjtök, melyekhez hagyomány szerinti étkek társulnak, még mindig kifejeznek valamit, viszont már közel sem azt a mély mondanivalót, amit régen képviseltek. Pedig ma is megvannak a lehetőségeink, hogy étkezéseink rituáléit, hagyományait visszacsempésszük az életünkbe a mai kor szellemének mégis megfelelő módon, mellyel rendszerességet, harmóniát és egészséget teremthetünk testünkben, lelkünkben és sorsunkban egyaránt. 

Bizonyára hallottad már azt a mondást, hogy: „Az vagy, amit megeszel!” Ez azonban valójában a következőt jelenti: „Azt eszed, aki vagy!” Ez azt jelenti, hogy mindennapi táplálékunk szimbolikusan leköveti, megmutatja a világban elfoglalt helyünket, éppen aktuális élethelyzetünket, megéléseinket, vagyis megmutatja saját sorsunkat, életünket. Mivel minden ember egyedi, ezért a legpozitívabb az lenne, ha minden ember a saját születési képlete alapján állíthatná össze az étrendjét. Étkezésünk ennél fogva sokkal, de sokkal többet elárul rólunk, mint azt elsőre gondolnád.

 

Az étkezés, mint cselekvés, a vágyainkat szimbolizálja

Tudtad, hogy nap, mint nap az étkezéssel, mint tevékenységgel tudat alatt nyíltan eláruljuk ösztönös vágyainkat? Ahogyan eszünk, azzal megmutatjuk, mi „korbácsolja fel” leginkább az érzékeinket. A férfiak egy randevú alkalmával szívesen viszik vacsorázni kedvesüket, hiszen az étkezés alatt akaratlanul is „megmutatják” vágyaikat egymás előtt. (Ne feledjük, minden ember tudatalattija érti a szimbolikus nyelvrendszert!) Ha a partner a randin mindent jóízűen, élvezettel fogyaszt, akkor szenvedélyes kényeztetésre vágyik, míg az ínyenc inkább az intellektusra bukik. Az pedig, amit elfogyaszt, szimbolikus módon azzal gyakorlatilag mindent megmutat, elmond magáról annak megfelelően, hogy mit rendel, mi az, amit abból megeszik, mi az, amit meghagy, amit hárít, amit még kíván, stb. A személyisége, a megélései, az élethelyzete a tudatod számára többé nem tabu, különösen akkor nem, ha megtanulod a 7 ősbolygó szimbolikáját, azok jelentéstartalmát. Ekként egyszerűen megfogalmazhatóvá válik, hogy a másik ember jelenleg milyen élethelyzetben van, milyen problémákkal küzd, vagy mi a fontos a számára.

 

Étkezésünk energiát is biztosít

Elfogyasztott ételeink nem csak beszélnek rólunk, hanem energiát is biztosítanak szervezetünk számára. Mindig olyan energiával kerülünk kapcsolatba, melyre éppen szükségünk van. Különböző életszakaszokban másmilyen energiát igénylünk, vagyis ehhez idomul táplálékigényünk is. Például gyermekkorban nagyon szerettünk egy ételt, felnőttként pedig már „rá sem tudunk nézni”. Esetleg várandós anyukaként „degeszre esszük magunkat” édességgel, máskor viszont eszünkbe sem jutna ilyesmi. Mindez azt mutatja, hogy különböző élethelyzeteinkhez azonnal igazodik az étkezésünk is.

 

Étkezésünk, szavak nélkül elmondja sorshelyzetünket is

Életünkben mindig azzal a szimbólummal azonosulunk, amit a sorsunkban jelenleg hordozunk. Ezért ha problémánk adódik, azt a tudatalatti minden szinten megjeleníti, amit akár táplálkozásunk mentén is le lehet követni. Hiszen azt az ételt hárítani fogjuk, ami a jelenlegi problémánkkal azonos szimbólumot képvisel és olyan ételre vágyunk, amelynek szimbóluma csökkenti, illetve kioltja a bennünk lévő problémát.

Például:

Mars alapszimbólumai (férfi princípium): gyorsaság, akarat, vágy, tettek, önérvényesítés, csípős ízek, vörös szín, vörös vagy erős ízű zöldségek (például: vöröshagyma, paprika, chili, stb.), vörös vagy szúrós levelű gyümölcsök, növények (ribizli, málna, csalán), csíkokra vágott ételek, stb.

Vénusz (női princípium): lágyság, kedvesség, báj, kimértség, lágy ízek (például: bab, csicsóka, gesztenye), édes ízek, édes gyümölcsök (őszibarack, cseresznye), pasztell színek (barack, rózsaszín), lágy, szépen megformázott dolgok

Hold (női princípium): befogadás, szeretet, lélek, víz, fehér szín, lágy ízek, vizes vagy fehér gyümölcsök, zöldségek (például: görögdinnye, karfiol, uborka, karalábé), félkör vagy cikk forma

Aki nem tudja érvényesíteni az akaratát vagy elérni a vágyait (akarat, vágy = Mars, ennek érvényesítése az ő problémája = Mars probléma), és ezt elfogadni sem hajlandó, ő nem fog savas vagy csípős ételekre vágyni, mert könnyen „éghet a gyomra” (gyomorégés = Mars probléma). A savas, fűszeres, csípős ételek az akarattal, önérvényesítéssel analóg ételek. Ezért ezek helyett olyan ételeket kíván, ami ezt kioltja, például keksz (Vénusz), tej (Hold) vagy a fehér akác tea (Hold) szimbóluma csökkenti a gyomorégést, mert a Vénusz és a Hold szimbóluma a Marssal ellentétpárt alkot (férfi illetve női energiák). Ételeinkkel tehát tudattalanul elmondjuk megéléseinket, érzéseinket, vágyainkat. A táplálkozásunk ennél fogva felismerhetővé teszi a személyiség sorsát és megéléseit, ennek megfelelően pedig lehetővé válik a problémás élethelyzetek feltárása és azok megoldásai.

 

Vigyünk életünkbe újra rendszert és harmóniát a szimbolikus táplálkozással!

A régi korokban a rendszeresség a hétköznapok része volt, amely az egyensúly megteremtését rendkívüli módon segítette. Ösztöneinkben még bennünk él az igény életünk harmonikus megélésére, viszont gyakran nem élünk a lehetőséggel, hogy azt a kezünkben lévő eszközökkel tudatosan megteremtsük. A szimbolikus táplálkozás viszont egy egyszerűen és könnyen használható eszköz lehet.
A hét napjai a 7 ősbolygóhoz köthetők (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz), melyek 1-1 szimbólumcsoportot képviselnek. Amennyiben az adott napnak megfelelő szimbólummal étel formájában azonosulunk, akkor mindaz, az adott napon képes lesz beépülni a szervezetbe, így megteremtve a 7 ősprincípium teljességét.

A szimbolikus táplálkozás lehetőséget biztosít egy önmagunkon elvégzett „állapotfelmérésre” is, hiszen ha fölismerjük, hogy mely napokon mit nem tudunk elfogyasztani, vagy mi az, ami nem esik jól, könnyen megfejthetjük azt is, hogy jelenleg mely területen billent meg életünkben a harmónia. Így problémáink megoldásának kulcsa is a kezünkben lesz, mert ételeink tudatos megválasztása egyben terápiaként is szolgálhat egy problémákkal teli élethelyzet megoldásában. Erre kínálok most neked egy egyedülálló lehetőséget:

 

“Azt eszed, aki vagy” Szimbolikus táplálkozás tréning

Edd magad személyre szabottan egészségesre!

Amit a Tréning során átadok neked: 

  • “Belekóstolhatsz” az asztrológia csodálatos szimbólumrendszerébe, hiszen elsajátíthatod az adott napnak megfelelő szimbolikus rendszert. 7 napon át, hétfőtől vasárnapig minden nap küldök kettő darab leckét (első napon egy plusz bevezető leckét is), amelyekben az adott napot jelképező bolygó szimbolikájával is megismerkedhetsz, illetve megismerheted az adott nap növényeit, gyógynövényeit, fűszereit, színvilágát, formáit, illatait, tevékenységi körét. Rengeteg ajánlást kapsz arra, hogy milyen ételeket célszerű készítened a hét minden napján. Ezen kívül sok – sok hasznos és értékes tanáccsal látlak el a leckékben. 
  • Olyan konkrét receptekkel ajándékozlak meg minden nap, amelyekben megtalálhatók a 7 ősbolygó szimbólumai, ezért a teljességet szimbolizálják, ugyanakkor az adott napra tökéletes fogásokat kreálhatsz belőle, mert az adott nap szimbólumát nyomatékosan képviselik, ennél fogva a testnek – léleknek – szellemnek harmóniáját segítik elő.
  • Egyéb ötleteken, tanácsokon keresztül gazdagíthatod tudásod és általuk a családod egészségét is megóvhatod/helyreállíthatod.

Az “Azt eszed, aki vagy” tréninghez csatolt ajándékok: 

  • Megajándékozlak egy étrend táblázattal, amelyet kitehetsz a hűtőre vagy látható helyre, hogy minden nap ötleteket adhasson neked étrended összeállításához. Értéke: 2000 Ft. 
  • Megajándékozlak egy 30 perces személyre szabott tanácsadással is esetleges kérdéseid megbeszélésére (jelentkezésedet követően, időpontegyeztetéssel), melynek értéke 9.000 Ft. 

Ha már tanultál asztrológiát, a Tréning abban az esetben is hasznodra válik, ha pedig még egyáltalán nem vagy járatos, ez a tréning neked szól. Itt a lehetőség, nem kell tartanod attól, hogy nem fogod érteni a leckéket, egyszerűen és érthetően fogalmazva adom át neked az információkat, amelyet ha elsajátítasz vagy mindössze nap, mint nap lapozgatsz, akár egy életen át a segítségedre válhat.

Mindemellett:

  • Tudni fogod, hogy milyen hozzávalókat vásárolj az üzletben
  • Tudni fogod, hogy a családtagjaid tekintetében milyen ételeket részesíts előnyben, hogy visszakapják energiájukat és megőrizhessék vitalitásukat. 
  • Tudni fogod, hogy mikor, mit célszerű fogyasztani, és mely napokon mit érdemes elkerülni.
  • Tudni fogod, hogy az étkezés módjával illetve az étellel mit közvetít a másik ember feléd
  • Tudni fogod, hogy a problémáid megoldásához mit célszerű tenned és enned
  • Egészségügyi problémáidhoz is tudatosan megválaszthatod a “gyógyító” ételeket
  • Helyre állíthatod saját egyensúlyodat
  • Tudni fogod, hogy az étterembe mit rendelj ahhoz, hogy a nap hátralévő részében is jól érezhesd magad

Amire szükség van a tréning során:

  • internetes kapcsolatra, és egy okos eszközre vagy számítógépre
  • működő email címre

 

Az “Azt eszed, aki vagy” tréning az egyik legközkedveltebb.

A tréninget az év bármely időszakában megrendelheted,

melynek díja: 25.500 Ft.

Az átutalás megérkezését követő hétfőn már küldöm is számodra az első leckét a receptekkel és minden mással együtt! Hétfőn kezdjük, vasárnap zárjuk a tréninget. A 30 perces online tanácsadás ideje eltérhet a leckék küldésének hetétől, annak időpontját írásban, előzetesen leegyeztetjük. 

Töltsd ki a megrendelőlapot, majd a küldést követően ellenőrizd a postaládád, mert egy automatikus válaszlevelet kell kapnod, amelyben egyéb információkat találsz. (Amennyiben a válasz email nem érkezik meg néhány órán belül, jelezd azt felém.) Szeretettel várom jelentkezésed! 

A megrendelést követően kérlek nyisd meg a postaládád, mert az azonnali válaszlevélben további fontos információkat találsz, melyek ismerete nélkül nem tudod a szolgáltatást igénybe venni! Az átutaláshoz szükséges számlaszámot is abban találod. Ha nem kaptál válaszlevelet, kérlek írj az info(kukac)asztrocentrum.hu email címre.

Elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Nyilatkozatot

Az űrlap kitöltésével és elküldésével megrendelem az "Azt eszed, aki vagy" tréninget. A tréning megrendelésével elfogadom, hogy mindez adatok megadásával és fizetési kötelezettséggel jár, melynek részleteit a válaszlevélben találom!

 

Amennyiben más tréninget is választanál, a főmenüben megtalálod azokat az “Online Tréningek” fül alatt.

 

 

Megosztom a cikket a Facebook-on

“Tudtad, hogy “Azt eszed, aki vagy”? – irányítsd személyre szabottan az étkezéseidet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Itt a lehetőség! Szeretnél úgy rátekinteni az életedre, ahogyan eddig még nem?

Ha a válaszod igen, vagy egyelőre mindössze kipróbálnád, akkor ennek lehetőségét örömmel és készségesen segítem. Olyan látásmódot tanítok meg neked, amit az élet bármely területén alkalmazhatsz. Érdekesen hangzik? Mindemellett teszem ezt úgy, ahogyan számodra a legkényelmesebb és legegyszerűbb. Nagyon izgalmas lesz, mert te irányítasz. :) Amikor egy tréning elkezdéséről van szó, általában nem döntünk azonnal. ... Olvass továbbItt a lehetőség! Szeretnél úgy rátekinteni az életedre, ahogyan eddig még nem?

Close