A Skorpió és boldogságának útja

A Skorpió és boldogságának útja

SKORPIÓ (október 24 – november 22):

A Skorpió Napú ember kitartó, és elkötelezett, elmélyülni kész típus. Erőteljes lelkiség, szenvedélyesség, érzékiség jellemzi, de képes ezt erősen elfojtani is magában. Ő lesz a nagy titkok megfejtője, kutató alkat. Rendkívüli lelki tartalékokkal rendelkezik.

Miért jelennek meg benne ezek a tulajdonságok? Mert a feladata, hogy fölismerje azt, hogy valójában minden ember egyedül van. A lelki magány átélésével találhatja meg igazán önmagát, azaz a belső utat. Ehhez az szükséges, hogy rájöjjön, nem érezheti ugyanazt, mint a másik ember, és a vele kapcsolatba kerülők sem élhetik át ugyanazt, mint ő. A belső magányossága ehhez köthető. Folyamatosan kutatja, fürkészi a másik ember minden rezdülését, mert keresi saját lelkiségének tükörképét. Ez azonban csak akkor lenne lehetséges, ha mindenki ugyanúgy érezne, és gondolkodna, illetve mindenkit egyforma hatás érne. Ez azonban lehetetlen. Hiszen minden ember más, ennél fogva másként él meg mindent, és máshogyan viszonyul ugyanahhoz a helyzethez. A lelki összhangra nem a teljes hasonlóságban találhat rá, hanem az egység megélésében. Amikor a Skorpió már nem várja el, hogy az ő lelkiségét ugyanabban a formában visszatükrözze a világ, akkor képes lesz meglátni, hogy mindenki lelki társa lehet, aki őt körülveszi, és ilyen módon egységbe kerülhet. Ekkor már nem várja el, hogy a másik ember úgy érezzen vagy szeressen, ahogyan ő akarja. A felismerés által a lelke is feloldozást nyer az önmaga által fölállított béklyóból és kiteljesedhet. Mások sebezhetetlennek gondolják, hiszen erőteljes, határozott megnyilvánulásai vannak. Ha azonban csalódik, sebezhetővé válik, és a félelem fogja vezérelni. Ebben az esetben fordulhat elő, hogy a külső magányt választja. Viszont nem ez a járható út a fejlődése és a kiteljesedése szempontjából. Az ezotéria, mint a lélek megismerésének egyik eszköze segíthet feladata megélésében, ezért erősen ajánlott a vele való foglalatoskodás, de a pszichológia vagy más, lélekkel kapcsolatos foglalkozás is teret adhat erre. A Skorpió jegyű embernek szimbolikusan az éj leple alatt kell úgy élnie, mint másnak nappal, vagyis neki belül kell megélnie azt, amit más kívül élhet meg, “remetévé” kell válnia. A “remeteség” a belső utat takarja, ezért feltétlenül ilyen útra kell mennie. „Sem fény, sem árnyék nem létezik, csak ÉN létezem. A fényt és az árnyékot én teremtem, tőlem létezik.” – ezt a gondolatot szükséges megértenie.

Ha kibillen, mindent a negatív oldalról közelít, mérgelődik, morog. Előfordulhat az is, hogy a szenvedélyek csapdájába esik vagy zárkózottá, jéghideggé, provokatívvá, lelketlenné, kiszámíthatatlanná válik. Zsarnoki és bosszúálló énje is előtérbe kerülhet, ezért cselekedetei lehetnek pusztítóak, de önpusztítóak is. Önfejűvé válhat, cinizmusával bánthat másokat.

A Skorpió nő szenvedélyes, arany középútra ritkán törekvő, érzésekkel teli, titokzatos férfire vágyik, akinek mély gondolkodása van és kitartó, elszánt. 

A Skorpió jegyű férfi kivívja magának, hogy kapcsolatában központi szerepbe kerüljön. Ha ezt nem biztosítja számára a párja, akkor dönt: kilép a kapcsolatból és kívül éli meg a magányt, vagy benne marad a kapcsolatban, érzéseit visszafojtja, és megszokja ezt az állapotot. Vele előfordul, hogy amikor jelen van a családban, még sincs igazán ott, ezáltal éli meg belső magányát. Fontos, hogy megtanulja, ne a kapcsolatban legyen magányos, hanem a belső úton, vagyis belül élje meg a magányt, az elszigeteltséget, mert ott úgyis egyedül van. Ezt akként is megélheti, ha nem támaszt elvárást szerettei irányába, hogy visszajelzésekkel reagáljanak. Visszajelzést nem akkor fog kapni, amikor ő arra számít, hanem akkor, attól és úgy, ahogyan arra nem számít. Ha olyan dolgokat választ, amely a titkokkal, álmokkal, lélekkel, tudatalattival, halállal (mint „átváltozás”) áll kapcsolatban, képes lesz valódi énjét és feladatát megélni és családi élete is rendeződik. A Skorpió férfi a nagy megfigyelő, olyasmit is észrevesz, amit mások egyáltalán nem. Belelát párja lelkébe. Folyamatosan figyeli, hogy mi történik kívül, hogyan reagál társa, mit mond, mit tesz. Ezeket meg is jegyzi. Olykor megfejthetetlennek tűnik. Ezáltal érdekes és titokzatos a másik fél számára, de nagyon könnyen átfordulhat mindez. Ezért előtte titkolózni felesleges. Rendkívül szenvedélyes társ, ezért ő maga is azt várja, hogy partnere úgy szeresse, hogy érezze, ő mire vágyik. Apaként nehezen képes érzelmeket kimutatni, inkább befelé húzódó. Ha valami nem tetszik a gyermek viselkedésében vagy megnyilvánulásában, érzelmeit képes minimálisra lefojtani, és szigorúan, szinte hidegen bánni a gyermekkel, de akár az is előfordulhat, hogy érdektelenné válik. A gyerek úgy érezheti, hogy édesapja kicsit kívülálló vagy túlságosan kemény, szigorú. Szélsőségessége mind az apa, mind a párkapcsolati szerepekben minimalizálható, ha megérti, elfogadja és kihelyezi feladatát.

A Skorpió vezetőtől többnyire tartanak beosztottjai, kiismerhetetlennek találják, mert szélsőséges lehet. Amennyiben beosztottja a munkára koncentrál, érzelmileg mentesíti magát, a vezető kérésének eleget tesz, betartja a fegyelmet, nincs probléma. Vezetőként a munkában előjöhet a fanatizmusa, amit alkalmazottjai irányába is elvár, ezért nehéz vele lépést tartani. 

Fontos azt tudatosítani, hogy személyes képletednek mindössze egy eleme a Nap jegy, amely a kiteljesedésed felé vezető feladatokat jeleníti meg, és az ehhez szükséges, tökéletes adottságokat. Képleted egyéb elemei mutatják meg teljes egészében, tisztán a személyiségedet, sorsfeladatodat és az ehhez kapcsolható események széles skáláját, melyeket természetesen születési (egyéni) képleted alapján lehet igazán fölmérni, átlátni. Ne feledd, az ember személyisége egyedi és bonyolult, amit kizárólag a Nap jegy értelmezésével nem láthatsz teljes egészében. Ha azonban a születési jegyedet a boldogságod és az ehhez szükséges út szempontjából vizsgálod, máris fontos dolgokat tanulhatsz meg önmagadról, barátaidról, ezzel megtéve az első fontos lépést önmagad  és sajátos sorsod megismerésének irányába. Az asztrológia által egy olyan tökéletes rendszer van a kezünkben, amely az általánosságoktól haladva, rendszerszerűen, de mégis egyénileg képes a legapróbb részletek lebontásáig mindent feltárni, megmutatni, és a problémákra válaszokat adni. Ez azonban nagyon sok esetben hosszabb folyamat, hiszen senkinek nem lehet a teljes életét, problémáit és az összes lehetséges megoldást néhány általános cikkel vagy egy-két órás beszélgetés során átadni. Föltett szándékom olyan weblapot működtetni, hogy egyénileg Te határozhasd meg azt a tempót és azokat a témákat, amelyek során kinyílhat Számodra ennek a több ezer éves, komplex tudománynak a “világa”. Ennek érdekében minél szélesebb körben és témában publikálok cikkeket, a hétköznapi “apróbb”, könnyen megjegyezhető, egyszerű témájútól kezdve fokozatosan a mélyebb, elgondolkodtatóbb, tartalomban bővelkedő bejegyzések irányába. Teszem ezt azért, mert hiszek Benned, kedves Olvasó, még akár abban az esetben is, ha Te kevésbé bízol magadban! Hiszem azt, ha olvasod a cikkeket vagy részt veszel néhány programon, képes lehetsz arra, hogy az asztrológia sokrétű eszközén keresztül beleláthass saját életedbe, irányíthasd azt és boldogságban élhess. A weblappal érted vagyok, kérlek, Te annak olvasásával tegyél és legyél önmagadért, hogy olyasmit kaphass, amivel megérthetsz és segíthetsz másokat. Világunk úgy lehet képes az együtt fejlődésre, ha komplexen megértjük annak külső és belső működését is.

Amennyiben a többi jegyről is szeretnél olvasni, itt a jegyek listája, kattints a választott jegyre: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

Hírlevélre való föliratkozásoddal azonnal értesülhetsz az újdonságokról.

[fblike]

“A Skorpió és boldogságának útja” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Az biztos, hogy nehéz az élete a skorpiónak. Miért is? Mert látja, hogy hol a gond, probléma, és érthetetlen számára, hogy mások a hibát miért nem veszik hibának, miért gondolják, hogy hibák halmozása által majd jobb lesz a Világ.
    Pontosan a munka az ami irányítja az embereket. Ha nincs fegyelem, nincs lojalitás, nincs kötelességtudat a munkában, miért csodálkozunk, hogy a magánéletben sincs harmónia. Ha az embert a logás, csalás, mások hibáztatása, átverés müködtett a nap 8 órájában, miért gondolják, ha kilép a munkahely kapuján egy átkapcsoló segítségével a magánéletben ugyanezt a hibákat nem fogja elkövetni?
    Igazából a skorpió legnagyobb hibája, hogy képes a gondolkodásra, és ezt baromira nem szereti a társadalom. Ha gondolkodsz, észreveszel dolgokat, és kérdéseid lesznek, az borzasztó nagy bűn volt mindig. Lehet nem szeretni, félni a skorpiótól, de vedd észre a haragot, rosszindulaot, bosszúállást nem a skorpió indítja el, hanem benned indul el a félelem , és támadsz és a skorpió nagyon jól védekezik, és ha felbosszantják támad. Na ettől a skorpiótól viszont igen nagyon kell félni, vigyázni, mert ha célkeresztbe vesz nem engedd el!!!

Szólj hozzá!

A Rák és boldogságának útja

RÁK (június 22 – július 22): A Rák alárendelődő, alkalmazkodó, befogadó, érzékeny, intuitív, segítőkész, romantikus, álmodozó, gondoskodó típus. Érzelmes, fontosak számára a lelki megélések, nagyon tud szeretni. Miért képviseli ezeket a tulajdonságokat? Mert feladata a gondoskodás. Ezért elsősorban azt kell megtalálnia, hogy kiről, hol és hogyan szeretne gondoskodni? Egzisztenciális vagy magánéleti úton élje ezt meg? ... Olvass továbbA Rák és boldogságának útja

Close