Ősz: kapcsolataink nyugalmi időszaka

Ősz: kapcsolataink nyugalmi időszaka

A természet változatos színeivel jelzi, hogy az őszi hónapokban járunk. Az anyaföld készülődik az álom időszakára, „leveti ruháit”. Az időjárás hidegebbre fordul, esős, ködös, szeles időszakok követik egymást. A betakarítás időszaka is lassan véget ér. Szervezetünk szívesen működik együtt a természettel (feltéve, ha hagyjuk). Fizikailag fáradékonyabbá válunk, több pihenést igénylünk és a befelé fordulás igénye fölerősödik bennünk. Elérkezik lelki megéléseinkben is a változások ideje.

Kapcsolatainkban a békét, harmóniát és a nyugalmat keressük. Megtalálhatjuk, ha együttműködünk a természettel. A Skorpió időszaka felé „lépdelve” célszerű elengedni azt, ami már nem működőképes az életünkben. Miért? Az örök körforgáshoz a lezárás is nélkülözhetetlen, hogy megszülethessen valami új, hiszen fejlődésünkhöz mindez szükséges. Amennyiben magunktól engedjük el azt, ami már nem működik, nem szükséges veszteségeket élnünk. Így képessé válunk arra, hogy fájdalmainkat önmagunktól letegyük, félelmeinket  elengedjük, majd nyugodt, kiegyensúlyozott időszakot éljünk meg.

Ami azonban működik az életünkben – emberi kapcsolataink tekintetében illetve életmódunkban – arra érdemes fokozottabban figyelnünk, hiszen a békét és harmóniát úgy teremthetjük meg, ha szeretteink felé odafigyelést, törődést biztosítunk, ami által önmagunkkal is jót teszünk. Adni hasonlóképp fontos és felemelő érzés, mint kapni.

Ez időszakban anyagi és érzelmi síkon is előtérbe kerül az eddig létrehozott értékek megbecsülése és megtartása. Érzelmi kapcsolatunkban fölerősödik a párunk közelségének igénye, melyben a szeretet és a megbecsülés a lényeges. Lélektársunkat, lelkünk tükörképét keressük benne, aki érzéseivel, vágyaival pontosan minket tükröz vissza. Föl kell ismernünk azonban, hogy minden ember egyedi, és sajátos megélésekkel rendelkezik. Ezért abban a formában lehet lelki társunk, ahogyan ő az tud lenni. Nem érezheti, gondolhatja ugyanazt, mint mi, de hasonlóan gondolkodhat, illetve megérthet minket. Ha elfogadjuk, hogy egyéni látásmódjával egészít ki, békét, szeretetet és támogatást élhetünk meg általa. Amennyiben ezzel a szemlélettel kötődünk, az őszi – téli időszakban stabil alapokat nyújthat kapcsolatunk.

Anyagi, fizikai síkon is szükségét érezhetjük a megtartásnak és a nyugodtabb életvitelnek. Testünk éppen ezért olyan táplálékoknak “örül” a leginkább, melyekben magasabb vitamintartalom és kalóriatartalom van jelen. A hideg és a gyakori időjárásváltozás megviselheti, ezért sokkal több odafigyelésre vágyik, mint a kiáradó, napsütéses nyári időszakban. Ne feledd, életünk a Test, Lélek és Szellem egyensúlyára épül föl. Amennyiben elengeded rossz érzéseidet, félelmeidet, sérelmeidet, úgy a test szintjén nem lesz szükség a „kényszeres” elengedésre, például emésztőrendszeri panaszok formájában.

Ha elhisszük, hogy nem kell félnünk a jövőtől, nem raktározunk föl több ételt, mint amennyire szükségünk van, mert a mértéket is meg tudjuk tartani. Ezzel együtt kapcsolatainkban sem jelenik meg a szorongás a vesztéstől. Ha elhisszük, hogy minden értünk van, megértjük, hogy biztonságban vagyunk és lelkünk fölszabadul a nyomás alól. Önmagunk lehetünk képesek arra, hogy életünket másként lássuk és a körülöttünk zajló változásokat ne rajtunk kívülállónak értékeljük.

Kellemes felismeréseket és nyugodt pillanatokat kívánok az őszi időszakhoz, illetve szép napokat a télre való felkészüléshez!

Önmagunk megismerésének egyik legjobb módja, ha objektív eszközökkel megtanuljuk kívülről szemlélni saját életünket: Asztrológia Online Tréning, jelentkezz rá most, hogy kedvezményesen kipróbálhasd, ráadásul ajándék hanganyagot is küldök számodra! 

[fblike]

Szólj hozzá!

Népi hiedelmek vagy más az alapjuk?

Néhány nappal ezelőtt egy kedves kis cikkre bukkantam az interneten, amely a népi hiedelmekről és babonákról szólt. Bejegyzésében a hölgy azt taglalta, hogy milyen bugyuta dolgok a babonák, hiszen semmi értelmük sincsen. Például a szenes víz miért is védené meg a gyermeket bármitől, vagy a fekete macska és a kiborult só miért hozna rossz dolgokat ... Olvass továbbNépi hiedelmek vagy más az alapjuk?

Close