Együtt élni valakivel nem ugyanazt jelenti, mint egymással élni. Míg az egyiket sokszor nem kerülhetjük el, a másikat megválaszthatjuk. Ahhoz, hogy társadalmi, társas és érzelmi kapcsolataink működőképesek legyenek – akár akarjuk, akár nem – kapcsolatrendszerünkben egy dologra nagy szükségünk van: az alkalmazkodásra. Amely tulajdonképpen társadalmi elvárás, de érzelmi kötődéseink is generálják. Viszont ma hiába vannak jelen a „kötelezően ránk mért” és a szüleink által „belénk nevelt” szabályok, nem mindig akarunk eleget tenni ennek, mert az ego olykor erősebbé válik és fölülírja ezeket a kereteket.
Minek köszönhető, hogy az egyéni érdekek fölerősödnek? Egyáltalán hogyan ismerhető föl az önzőség és miért probléma, ha valaki önző? Az nem lesz egyenlő az önérvényesítési törekvésekkel? – kérdezhetnéd mindezt kedves Olvasó.
Hogy minek köszönhető az önzőség kialakulása, arra rengeteg választ lehetne adni. Az egyik legkézenfekvőbb válasz a félelem. A mai ember nagyon sok mindentől fél. Azt érzi, nincs biztonságban, gyakran sem érzelmi, sem anyagi stabilitást nem érez, ezért úgy gondolja, valami csak akkor jön létre az életében, ha azt nagyon akarja. Ez azonnal megbillenti lelki egyensúlyát és önértékelését, ezért védekezik. Hogyan? Fölerősíti az egóját és azt mondja: „mindenáron talpon akarok maradni, muszáj érvényesülnöm, mert csak így vívhatom ki mások elismerését, szeretetét, törődését.” Ez azonban tévútra visz.
A fogyasztói társadalom is erősíti az önzés kialakulását, mert elhiteti velünk, hogy bármit megtehetünk, mindent elérhetünk, mindenre szükségünk van, majd erre épít.
Nem utolsó sorban pedig a téves önértékeléshez, majd az abból kialakuló önzéshez az egyéni szabadság fölerősödése is hozzájárul, amely kereteken kívüliséggé nőheti ki magát. Az egyéni szabadság és az önmegvalósítás addig pozitív – sőt hasznos – ameddig mások jogai illetve érdekei nem sérülnek.
Igazából egy könyvet meg lehetne azzal tölteni, hogy mi alakíthatja ki egy emberben az önzőséget. Vélhetően Te magad is hozzá tudnál tenni valamit a listához.
Ami azonban ettől is fontosabb, hogy az önzés megkeseríti az életet. Kinek az életét? Igazából minden érintett életét.
Hogyan ismerhető föl az önző ember? Aki mások rovására is meg akarja valósítani saját elképzeléseit, céljait, ezért nem alkalmazkodik. Az önzést bármilyen emberi kapcsolódás során egyszerű fölismerni, mert mindenütt megjelenhet, munkahelyen, magánéletben, baráti és családi kapcsolatokban egyaránt. A hétköznapok számtalan idevágó példával szolgálnak:
1.) a főnök szimpátia és un-szimpátia révén ítél
2.) a munkatárs a kolléganőről a háta mögött pletykál, hogy rossz színben tüntesse föl
3.) a gyermek érzelmileg zsarolja szüleit, hogy általuk előnyökhöz juthasson
4.) a száguldó autós nem áll meg a zebrán, nem törődve mások testi épségével
5.) az előadásra késve érkező fölállítja a teljes sort, hogy helyére ülhessen, megzavarva ezzel az előadás résztvevőit és az előadót
6.) párkapcsolatban csak az egyik félnek lehet igaza, a másik meglátásaival nem törődik, ezért párját megfelelésre készteti, aki többnyire kénytelen lesz ebbe a helyzetbe belemenni, hogy elkerülje a veszekedést (legalábbis egy ideig)
7.) a buszon, villamoson tolakodik előre, nem nézve azt, hogy ki sérülhet meg ez által
Még hosszasan sorolhatnánk a különböző helyzeteket. Légy őszinte önmagadhoz: ismerős néhány példa? Vajon kerültél-e olyan helyzetbe, amikor elkéstél a színházból, pedig tudtad, mikor kezdődik az előadás? Beszéltél-e valakiről a háta mögött? Nincs ember, aki ne esne bele időnként az önzés csapdájába, hiszen kibillent élethelyzetben azonnal jelentkezhet. Mi a megoldás ebben az esetben? Annak érdekében, hogy az önzőség romboló jellege ne tegye tönkre kapcsolataidat és ne árts ez által önmagadnak, a megoldás az élethelyzet változás. A kibillent helyzeteket ugyanis ekként lehet föloldani. Az, hogy miként és mely életterületen célszerű változtatni, már egyénfüggő, ezért ebben tanácsot adni leginkább akkor lehet, ha ismerjük a személy eddigi életútját, adottságait, sorsfeladatát illetve az ezen belüli lehetőségeket.
Amikor kizárólag a külső érvényesülés lebeg az ember szeme előtt, akkor kifelé és többnyire egyfelé figyel, ezért saját magánéletének megélésére igazán már nem is marad ideje. Frusztrált lehet, a problémák megsokasodhatnak, és a kapcsolatok megromolhatnak. Eltűnhet vagy lazulhat az empátia, pedig tolerancia és tapintat nélkül egyszerűen nem lehetnek működőképesek az emberi kapcsolatok. Barátokra, családra vagy más emberi kapcsolatra mindenkinek szüksége lenne, még akkor is, ha érvként a mai ember azt mondja, hogy „rohanó világunkban nincs idő mások gondjaival foglalkozni”. Az ember arra szakít időt, amire akar.
Az egészséges önérvényesítés az, amikor tisztában vagy a kereteiddel, ennek megfelelően a lehetőségeiddel, ezért olyan életcélokat jelölsz ki, amelyben adottságaidat és egódat tökéletesen tudod alkalmazni. Amennyiben így élsz, az nem szoríthatja háttérbe kapcsolataidban a megértést, együttérzést és az alkalmazkodást. Amennyiben tisztában vagy mindezzel, az belső és külső harmóniához vezet, melyet önszeretetnek hívunk. Amikor az önszeretet él egy emberben, ott a megfelelési kényszer és az elfojtások kevésbé lesznek jelen, hiszen nincs ami generálja azt, viszont a stabilitás jelen lesz és a hit erőssé válik.
A társadalom által „kódolt” tanult elveken kívül otthonról, a saját családunkból is hozunk mintát arra nézve, hogy egy embert mikor minősítünk önzőnek. Ez azonban gyakran téves látásmódhoz vezet. Itt egy példa erre nézve:
Kata, a kétgyermekes anyuka havonta kétszer elmegy a barátnőivel szórakozni, ilyenkor csak hajnalban ér haza. Ebből nem enged, ehhez ragaszkodik. Önző dolog ez? Lenne, aki azt mondaná erre, hogy: „igen az, hiszen ezzel a gyermekeinek negatív mintát mutat, és a párkapcsolata is megsínyli egy idő után, amivel magának is árt.” Lenne, aki másként reagálna, mondván: „szeretetteljesebben és türelmesebben viszonyul csemetéjéhez az a szülő, akinek marad ideje arra is, hogy időnként azt tehesse, amire igazán vágyik. Minden csak bizalom kérdése.”
Kinek van igaza? Mindkét vélemény igaz és egyben mindkettő hamis. A hölgy teljes eddigi életútjának és/vagy sorsfeladatának ismerete nélkül egyik állítás sem állhatja meg a helyét, illetve bármelyik igaz lehet. Bármelyiket is tartanád igaznak, az a Te tanult elveidből, nézeteiből táplálkozó igazság lenne, amely az ő életére nézve nem feltétlenül állja meg a helyét. Lehet, hogy nem önző, csak önszeretetet gyakorol, de az sem kizárt, hogy önző, és ezzel a családnak árt. Születési képletének ismeretében erre azonnal fény derül. Most elárulom a titkot: ismerem a hölgy születési képletét, amely megmutatja, hogy mintáiból adódóan az ő személyiségében problémákat okozhat minden olyan célkitűzés, amely a családdal ellentétes. Tehát a család és az önérvényesítési törekvések szemben állnak egymással. Ez azt jelenti, hogyha a család érdekében nem hoz megfelelő áldozatot, ez diszharmóniához vezethet. Igazából nem abból adódott a probléma, hogy eljárt szórakozni, hanem abból, hogy ez önszeretetből átment önzésbe, mert akkor is tartotta magát a rendszeres kimenőhöz, amikor párja vagy éppen egyik gyermeke beteg lett vagy megsérült és igényelték volna jelenlétét. Férje éveken keresztül elfogadta a kéthetente egy éjszakai kimenőt, de kapcsolatukra az már negatívan hatott, amikor felesége nem alkalmazkodott a váratlan helyzetekhez. A hölgy oldaláról nézve is érthető ösztönös viselkedése, mert a kötöttségekből fakadó félelmei generálták ezt a „menekülési útvonalat” a családtól, melyet még a szülői mintából hozott, viszont nem élt a tudatossággal, amely még időben érkezett. A feltárt megoldási lehetőségeket nem vette komolyan, ezért nem is változtatott. Ugyanabban a mederben folyt az élete, majd néhány hónap múlva válás lett a vége és gyermekeivel is megromlott a kapcsolata. Ebben a változásban azonban sajnos mindenki lelke megsérült. Az esemény után rájött, hogy a megoldás valóban a tudatosodás útján keresendő, melyhez előbb újra önszeretetet szükséges gyakorolnia. Jelenleg tudatosan építgeti az életét, gyógyítja gyermekei és saját lelkét.
Mi lesz tehát a különbség az önzés és az önszeretet között? Nagyon hasonlónak tűnik a két dolog, mert a személyiség mindkét esetben jót akar önmagának, a háttérben viszont teljesen eltérő motivációk húzódnak meg. Önzés: ha az egyén valamit mindenáron meg akar szerezni, vagy véghez akar vinni mások igényeinek figyelembe vétele nélkül vagy éppen annak ellenére. Az alkalmazkodás hiányozni fog vagy nagyon csekély. Önszeretet: az egyén ismeri saját kereteit, ezért bátran teszi azt, amit szeretne, mert a korlátain belül marad. Félelmek kevésbé vezérlik, és kapcsolataiban jelen van az alkalmazkodás.
Ha az önszeretet működik, képessé válunk arra, hogy saját sorunkat el tudjuk fogadni, mert van hitünk. Elhisszük, hogy egyéni sorssal rendelkezünk, melynek tudatosításával önmagunk számára jelölhetjük ki azokat a kereteket, amely számunkra boldogságot és örömöt okoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy sorsfeladatunkat is élni tudjuk.
[fblike]