Mi lesz belőled gyermekem?  2. rész – Nem csak pályaválasztóknak

Mi lesz belőled gyermekem? 2. rész – Nem csak pályaválasztóknak

Mi lesz belőled gyermekem? – sikeres és boldog élet (?)

2. rész

 

A cikk első részében közelebb kerülhettél gyermeked ösztönös tehetségéhez (Hold jegy), az adottságaihoz, melyeket eszközként használ (Asc) illetve a kiteljesedésének lehetőségeihez (Nap jegy). A cikk első részét ide kattintva találod.

Születési képletünk több analógia, azaz sokféle megélés felé vihet el, amit célként tűzhetünk ki. Ugyanakkor az a tökéletes, hogyha elsődlegesen a Nap lesz az, amit mi magunk is meg akarunk valósítani, ami felé önmagunktól is elmegyünk. (A Nap jegyek értelmezéséhez a cikk első részéből juthatsz el.) A harmóniára való törekvés a legfontosabb az életben, amelyhez nélkülözhetetlen életfeladatunk másokért való megvalósítása.
El kell fogadnunk, hogy mindenképp életfeladatunk irányába halad életünk. Ha fölvállaljuk annak megvalósítását, nem lesz szükség a Sors segítségére. A Sors nem feltétlenül olyan módon támogat, ahogyan az egónknak tetszetős. Ha kizárólag általa formálódik életünk, azzal nem tudunk azonnal azonosulni, míg ha mi magunk választunk, az azonnali elfogadás lesz jelen.
Továbbá létünk tudatos fölépítése révén „nem tévedünk el”, ráadásul az ösztönös és tanulható tehetség, az adottság, az életcél és a környezet is támogatni fogja a boldogságot. A Nap jegyre akként kell tekinteni, mint az isteni egységhez vezető útra, ezért lesz ez a legfontosabb.
Ezért ha „mindössze” abban segíted gyermeked, hogy hivatás választásánál támogatod, hogy vegye figyelembe életfeladatát, (születési Nap jegyét), máris előrébb léphet a boldogság megélése felé.

Nézzük most a képletben található tanulható, fejleszthető tehetség megjelenési helyeit a gyermek pályaválasztásának szempontjából.

Képletünk 12 életterületből épül föl, melyeket házaknak nevezünk. A hivatás választásának és megélésének szempontjából néhány háznak elengedhetetlenül fontos szerepe van. Lássuk ezeket.

A 2. ház, az anyagiakhoz való hozzáállás, mint tanulható tehetség:

A születési képletben a 2. ház vizsgálatával kiderül, hogy a személy milyen anyagi érdekeltséggel rendelkezik. (Asztrológiával mélyebben foglalkozóknak: mindezt megmutatja a 2. ház, a 2. ház ura illetve a Vénusz házhelyzete és annak fényszögei). Általa megmutatkozik, hogy a gyermek által választott hivatás miként egyeztethető össze az anyagi lehetőségeivel illetve tehetségét, feladatát, adottságait hogyan tudja összehangolni ezzel a területtel. Előfordulhat, hogy tehetsége és életfeladata nem az anyagi teremtésről szól, ugyanakkor rendkívül anyagi érdekeltségű a képlet. Ha neki fontosak az anyagiak, figyelembe kell venni, hogy nem lesz képes arról lemondani.

Például körvonalazódik, hogy tehetségét, feladatát, adottságait leginkább egy közösségben, mások támogatása által tudná megvalósítani. Például lehetne belőle remek alapítványi dolgozó vagy közösségi munkás. Ha a képlet emellett erőteljes anyagi teremtésről, szerzés és birtoklási vágyról árulkodik, ez esetben körültekintő „összehangolást” és tudatos döntéseket igényel a döntés, hogy megtalálhassa a boldogságát.

Akinek fontosak az anyagiak, nehéz neki ajánlani, hogy mondjon le róla, ne legyen számára fontos, vagy adja másoknak, amit teremt.
Ha valamire belülről még nem érzünk indíttatást, azt nehezen vagy nem vagyunk képesek megtenni. Persze mindannyian eljuthatunk addig, hogy hozzáállásunk változzon. Az egyik út a tanulás útja, a másik a tapasztalásé. Amikor tapasztalunk, akkor a Sors segít, és ha szükséges megtapasztaljuk a lemondást többnyire vesztés formájában. A tanulás útján létrejövő változás hit alapú. Ezért is lenne nélkülözhetetlen, hogy minden ember tudatosan megismerje saját sorsának lehetőségeit és elhiggye, megértse, hogy mire született. Óriási a szülők és a társadalom felelőssége az anyagi jellegű kérdésekben (is), hiszen fontos, hogy mit tanítanak a gyermeknek az anyagiakról, mint eszközről. Vajon eszközként kezelik-e ők is az anyagiakat, vagy célként választják? Minden jegynek meg lehet tanítani az anyagiakhoz való kötődést, de az anyagiak eszközként való kezelését is. Viszont ha a gyermek feladata nem a birtoklásra és az anyagi teremtésre épül, szüleitől azonban azt tanulta, hogy az anyagi gyarapodás a legfontosabb cél, azzal bekorlátozhatja saját boldogságát. Például ha valaki tehetséges művész, akkor nem fog tudni tehetséget kibontakoztatni csak abban az esetben, ha az mindenképp anyagi gyarapodás felé viszi. Egy művészt azonban nem szabad, hogy ez inspirálja. Ha azonban megtanulja, az anyagot nem célként, hanem eszközként kezelni, akkor nem a birtoklás inspirálja, és igazán adni tud önmagából.

A tanulható tehetség szempontjából a következő ház a 3. ház lesz. Itt azok az intellektuális és gyakorlati dolgok jelennek meg, amit kellő szorgalommal és kíváncsisággal el tud sajátítani a fiatal. Például 3. házas Uránusszal tehetséges lesz az idegen nyelvek elsajátításában akkor, ha erre időt szán és sikerül érdeklődését fölkelteni, fönntartani. A 3-as Neptunusz nagyszerű lehetőségeket mutat zenei tanulmányokra vagy táncra. A lányomnak az imént említett 3-as házas Uránusza és 3-as házas Neptunusza van. Amikor iskolaválasztás előtt álltunk, ennek megfelelően került művészeti és nyelv orientált általános iskolába. Később szintén ezekkel a jelölőkkel választotta középiskolai tanulmányait. Amit ebben az esetben célszerű figyelni, hogy a ház lehetőségeiből melyikért hajlandó tenni és dolgozni a gyermek.

A következő életterület a tehetség kibontakoztatására az 5. ház. Itt jelenik meg a kreativitás illetve mindaz, amit a fiatal meg szeretne valósítani, amire igazán vágyik. Ezért az életörömök és vágyak házának is nevezzük, ugyanakkor ez rejti ennek a területnek a nehézségeit is, hiszen nem mindegy, hogy vágyaink merre terelik életünket. Vágyaink nagyon képlékenyek és messze vihetnek vállalt feladatainktól. Azért is, mert a vágyak megélése korlátok nélküliséget feltételez. Amennyiben meg tanulunk arra vágyni, amit életfeladatunk és sorsunk által elérhetünk, úgy nem akadályozzuk saját magunkat a boldogság megélésében. Amennyiben a gyermek életfeladatát támogatja az itt megjelenő tehetség és vágy, akkor egyszerűbb dolga lesz a pályaválasztás során.

Képletünkben megjelenik még egy fontos tengely, amelynek egyik pontja az életcélunkat mutatja meg, míg a másik ennek eredményéről árulkodik, mégpedig arról, ahová eljuthatunk a cél megvalósulását követően. Ezt a tengelyt MC – IC tengelynek hívjuk.
Célszerű megvizsgálni, hogy a gyermeknek milyen jegyben áll az MC-je. Amennyiben Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas vagy Vízöntő, olyan pályát fog választani, ahol nem fogja hagyni, hogy mások segítsék őt céljai megvalósulása felé, míg a Bika, Rák, Szűz, Skorpió, Bak, Halak MC-vel rendelkező gyermek el fog fogadni a célok megvalósulásához tanácsokat és külső segítséget.

Az MC az édesanyát is jelképezi. Rendkívül fontos szerepe van annak, hogy az anya mit tanít. Ez azt erősíti, hogy 7 éves korig ösztönösen megtanulja, hogy milyen elvekben fogja megélni életét. Például, ha van egy Kos MC-je, azt tanulta meg édesanyjától, hogy az ér el célt, aki erős, erejét rendkívüli módon tudja mozgósítani, ezért képes küzdeni. Ennek a fiatalnak nem szabad olyan hivatást ajánlani, ahol alárendelődik, mert nem fogja tudni pozitívan megélni, hiszen azt tanulta, hogy csak az erősebb jut el a célokig. A tehetség ennek az elvnek mindenképp alá fog rendelődni. Azt természetesen meg fogja tudni választani, hogy miként akar küzdeni úgy, hogy közben ő irányíthat. Például cégvezető vagy magánvállalkozó lesz, vagy hivatásos sportoló, edző, karmester, és így tovább.

Az imént említett területek önmagukban is befolyásolhatják az ösztönös tehetség megnyilvánulási formáit, illetve az életfeladat megélési lehetőségeit, emellett rendkívül nagyszámú lehetőséget hordoznak magukban.

Amikor a fiatal megérti és elfogadja életfeladatát illetve választott hivatásában tehetségét is tökéletesen alkalmazni tudja, már csak az lesz a fontos, hogy kizárjuk azokat az elveket, ami felé nem célszerű elmennie.

Az életfeladat segíti vállalt sorsfeladatunk (küldetés, karma) megéléseit is. Az életfeladatot akár ösztönösen is képesek vagyunk megvalósítani, a karmát nehezebben. Gyakran az hozza a megoldást, hogy a karmát, mint tanulandó elvet tudatosan a külvilág által tanuljuk meg. Ez akként is lehetséges, hogy olyan hivatást választunk, amelynek gyakorlása során a sorsfeladattal találkozunk, így megadhatjuk a lehetőséget a tapasztalásokra.

Összefoglalva a fiatal pályaválasztóra nézve: megkereshetjük a lehetőségeket ösztönös tehetségére, adottságainak kibontakoztatására, életfeladatának megélésére, melyeket segíthet az anyagiakhoz való tudatos hozzáállás, a tanulható, szorgalommal elérhető tehetség kibontása, a vágyak életfeladathoz való orientálása, az életcél és eredmény tudatosítása, illetve a sorsfeladat megértése, elfogadása. 

Kívánok minden fiatalnak örömteli, tudatos és boldogságra épülő, harmonikus életet!

 

Amennyiben szeretnél gyermekednek vagy önmagadnak születési képlet elemzést kérni, örömmel állok rendelkezésedre, kérlek  kattints ide!

Ha szívesen olvasnál a fenti témákról bővebben, ajánlom könyvemet, most ingyenes házhoz szállítással (2018. 02. 15-ig)!

Szeretnél asztrológiát tanulni? Írj nekem és küldök számodra egy információs levelet a hamarosan induló Asztrológia Online Tréning részleteiről.

[fblike]

“Mi lesz belőled gyermekem? 2. rész – Nem csak pályaválasztóknak” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Mi lesz belőled gyermekem?

Pályaválasztás - sikeres és boldog élet (?) 1. rész   A felvételi jelentkezés időszakában fölmerül a szülőkben a kérdés, hogy mi felé orientálják gyermeküket. Gyakran a diák is bizonytalan. Nem tudja igazán, hogy mi alapján hozzon döntést, „csak” azt tudja, hogy olyan szakmát szeretne választani, amelyben megtalálhatja boldogságát. Minden diák esetében az egyik fontos kiindulópont ... Olvass továbbMi lesz belőled gyermekem?

Close