A Mérleg és boldogságának útja

A Mérleg és boldogságának útja

Az asztrológia alapelvei szerint a személyiség szempontjából alaptulajdonságokkal és az alaptulajdonságok kibillent helyzeteivel találkozhatunk, melyet az egó minősítésein keresztül jónak vagy rossznak értékelünk. Minél inkább képessé válunk arra, hogy minősítéseinket kikapcsoljuk, annál inkább nyílhat ki előttünk a világ. Arra kérlek kedves Olvasó, amikor egy – egy jegy személyiségbeli adottságait vizsgálod, meglévő alapnak tekintsd a tulajdonságokat. Ha egy (bármely) jegyet képviselő ismerősödben nem véled fölfedezni a saját jegyének megfelelő tulajdonságokat, akkor az, nem azt jelenti, hogy nincsenek meg benne az őt képviselő személyiségrészek, hanem azt mutatja, hogy az illető nincs a helyén. Az asztrológia által meg tanulhatsz minősítések nélkül gondolkodni. Ez azért pozitív, mert képes leszel megértést gyakorolni a minősítések és a bekategorizálások helyett. Például amikor egy Mérleg agresszívvé válik és bánt másokat, az nem azt jelenti, hogy nem tud szeretni, hanem azt, hogy valami okból nincs a helyén. A megoldás nem az lenne, hogy elfordulunk Tőle, hanem segítenünk szükséges abban, hogy a helyére kerüljön. Ha ezt fölismered, környezetednek nagyon sokat segíthetsz objektíven.
Minél inkább az objektivitás felé billenünk el, a boldogság útja annál könnyebben járható. Ha objektíven megértjük egy kibillent élethelyzetben lévő ember viselkedését, annál hamarabb tudunk számára segítséggel szolgálni. Te is és mindannyian azért élünk, hogy másokat segítve érjük el a boldogságot és kiteljesedést.
Minden szerettünk, ismerősünk esetében érdemes föltennünk a következő kérdéseket: vajon ő miért ilyen? Hol billent ki a személyisége? Mit nem tud az adottságaiból megvalósítani és azt miért nem tudja? Ki vagy mi akadályozza őt ebben? Hogyan változtathatna az életén, hogy újra élni tudja alaptulajdonságait, adottságait? Ha rálátsz a valódi válaszokra, teljesen másként nézel rá szeretteidre, és ami a legfontosabb, célzottan segíteni is tudsz. Támogatásunk által önmagunkon is segítünk, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a kibillent tulajdonságokkal rendelkező ember a mi „teremtett világunk része”, ezért dolgunk van vele. Viselkedésével, problémáival valamit számunkra is közöl, megmutat és nekünk is segít valamit átélni. A Földtől az Ég felé című könyvben mindezekről részletesen olvashatsz, rengeteg példa és élethelyzet megismerésén keresztül.

Nézzük a Mérlegeket:

MÉRLEG (szeptember 24 – október 23):

A Mérleg alaptulajdonságai a következők: kapcsolatorientált, előzékeny, emberszerető, szeretni tudó, barátságos, tapintatos, kedves, jóindulatú, kompromisszum-kész személyiség. Nagyfokú diplomáciai készséggel bír. Törekszik a harmóniára, békére. Értékeli a művészetet. Kifinomult ízlése van.

Vajon miért találjuk meg benne ezeket a tulajdonságokat, miben segítenek neki ezek az adottságok? Abban, hogy megtanulja azt, hogy viszonzás nélkül is föl kell vállalnia magát, hiszen ez az ő feladata. Erőteljesen kifelé figyelő típus, ezért fontos számára mások véleménye, mert a visszajelzésekből határozza meg önmagát és építi föl életét. Minél inkább követi ezt a hozzáállást, annál erőteljesebben alakul át a személyisége, majd rájön, hogy minél inkább meg szeretne felelni mások elvárásainak, annál inkább nem fog tudni ennek eleget tenni. Végül szembesül azzal, hogy egyszerűbb, ha fölvállalja saját személyiségét, véleményét, döntéseit, így megvalósítva feladatát. Társadalmunkban rengeteg íratlan szabály él, melyek idealizálnak dolgokat. Ilyen például az ideális magasság, testsúly, kinézet, iskolázottság, párkapcsolat, bérezés, munkahely, stb. Mindent be lehet skatulyázni egy eszmébe, rendszerbe. A Mérleg számára azonban ez egyben elvárást is jelent, amelyeknek azt gondolja, meg kell felelnie, eleget kell tennie. Egy ponton rá fog jönni, hogy nem fog tudni mindenben megfelelni, és ezért rosszul fogja magát érezni. Ha az elvárások kedvéért elnyomja saját énjét, könnyen kialakulhat nála az önelfogadási probléma. El kell azt fogadnia, meg kell értenie, hogy minden ember más, és mindenkinek meg van a maga szerepe a világban, de nem tudhatjuk, hogy a másik embertől mit várhatunk, ezért nem is szabad elvárásokat támasztania, mert azzal magának árt. Ha nem akar megfelelni, nem lesz elvárása sem. Így kiegyensúlyozottá válik. Ha olyan emberek közelébe kerül, akik őt feltételek nélkül elfogadják, helyére billen az önelfogadása. A szerelem és a párkapcsolat alkalmas lehet arra, hogy elfogadást éljen meg, ami erősíti önazonosságát, önszeretetét. Körültekintően kell párját megválasztania, hogy ne menjen el a megfelelés irányába. Ennek módja a feltétel nélküli szeretet.

Ha kibillen, magyarázat nélkül hátat fordít és képes hátrahagyni mindent, megbánthat másokat, tapintatlan, durva lehet, nyitottsága azonnal megszűnik.

A Mérleg nő olyan férfit keres, aki intelligens, diplomatikus, szereti a szépet, simulékony természetű, barátságos és kész a kompromisszumokra.

A Mérleg férfiként és/vagy férjként helyes, jóképű, inkább szépfiús alkat, kissé lágyabb vonásokkal. A nők kedvelik, mert barátságos, kedves, tele van szépérzékkel és romantikus. Viszont ha nem vállalja föl magát, könnyen választhatnak helyette mást. Tartását érdemes megőriznie, mert ha mindig, minden helyzetben alkalmazkodik, akkor döntésképtelenné válik, és férfiasságát könnyen elveszíti. Amíg meg akar felelni, mert érzi, hogy bizalmat kap, szeretik, addig kész a kompromisszumokra, de ha ez valamiért átbillen, s ha már nem akar megfelelni, akkor agresszívvé válhat, mert ha úgy érzi, nincs veszíteni valója, föl fogja vállalni magát, csak épp már érzelmek nélkül. Ez viszont kompenzálás, mert mindennek az ellenkezőjét akarja bizonyítani. A Mérleg férfi a párkapcsolatban többnyire erős nőt kap társul, aki egyengeti közös sorsukat. Viszont érdemes figyelni, hogy legalább egy életterületen maradjon az ő kezében a döntés, irányítás, felelősségvállalás lehetősége, hogy ne cserélődjenek föl a szerepek. Apaként fontos a külvilág, fontos lesz számára azokat a szerepeket fölvenni és képviselni, amit a világ és a környezete (a gyermeknevelés tekintetében is) jónak tart, és ezt mutatja a gyermekeinek is. A gyermekei szeretik, mert nagyon közel tud kerülni hozzájuk, hiszen fontos számára a szeretet és a béke, viszont figyelnie kell ebben a szerepben is a tartására és a felelősségvállalásra.

A Mérleg szülött, vezetőként minden helyzetben meg szeretne felelni, mert nehezen viseli a konfliktusokat, ezért az akadályokat, problémákat hacsak teheti, kikerüli. A számára erős, határozott, kemény szerepeket főnökként nehezen vállalja föl, hiszen úgy érzi, ezzel megbánthat másokat, ami által elveszítheti a róla alkotott képet. Igyekszik olyan utakat találni, amely által nem direktben kell fölvállalnia a kemény helyzeteket és a döntés felelősségét. Ezt azonban mások kétszínűségnek értékelhetik, és azt érezhetik, hogy mások szemében kedves, de a hátuk mögött már nem. Ezért vezetőnek nem igazán alkalmas, viszont tökéletesen képvisel elveket, hiszen diplomáciai készsége nagyfokú. Ilyen módon nem önmagát, hanem egy elvet vállalhat föl. Ebben sikeres lehet.
A Mérleg emberek gyakran olyan hivatásokban is megjelennek, ahol a szépérzéküket és művészi hajlamaikat kamatoztathatják: mint például fodrász, szabó, divatszakember, művész. Színészként vagy művészként nem magát vállalja föl, hiszen valamit képvisel, megmutat, ezért ezekben jól érezheti magát. Tanítóként, szellemi vezetőként is érhet el sikereket, mert abban sem önmagát, hanem egy ideát, elvet, hitrendszert, tananyagot kell átadnia. Minden Mérlegnek nagyon fontos, hogy a szeretetet átélje és tanulja meg magát szeretni akár visszajelzések nélkül is. Ha nehezen tudja fölvállalni és szeretni magát, érdemes olyan közeget keresnie, ahol őt feltételek nélkül elfogadják. Ilyen lehet a kisgyermekekkel kapcsolatos foglalkozás, vagy a sérült emberek között töltött idő. Általuk megtanulhatja, hogy mindenkinek föl kell tudni magát vállalnia, mert mindenki úgy tökéletes, amilyen.

Fontos azt tudatosítani, hogy személyes képletednek mindössze egy eleme a Nap jegy, amely a kiteljesedésed felé vezető feladatokat jeleníti meg, és az ehhez szükséges, tökéletes adottságokat. Képleted egyéb elemei mutatják meg teljes egészében, tisztán a személyiségedet, sorsfeladatodat és az ehhez kapcsolható események széles skáláját, melyeket természetesen születési (egyéni) képleted alapján lehet igazán fölmérni, átlátni. Ne feledd, az ember személyisége egyedi és bonyolult, amit kizárólag a Nap jegy értelmezésével nem láthatsz teljes egészében. Ha azonban a születési jegyedet a boldogságod és az ehhez szükséges út szempontjából vizsgálod, máris fontos dolgokat tanulhatsz meg önmagadról, barátaidról, ezzel megtéve az első fontos lépést önmagad  és sajátos sorsod megismerésének irányába. Az asztrológia által egy olyan tökéletes rendszer van a kezünkben, amely az általánosságoktól haladva, rendszerszerűen, de mégis egyénileg képes a legapróbb részletek lebontásáig mindent feltárni, megmutatni, és a problémákra válaszokat adni. Ez azonban nagyon sok esetben hosszabb folyamat, hiszen senkinek nem lehet a teljes életét, problémáit és az összes lehetséges megoldást néhány általános cikkel vagy egy-két órás beszélgetés során átadni. Föltett szándékom olyan weblapot működtetni, hogy egyénileg Te határozhasd meg azt a tempót és azokat a témákat, amelyek során kinyílhat Számodra ennek a több ezer éves, komplex tudománynak a “világa”. Ennek érdekében minél szélesebb körben és témában publikálok cikkeket, a hétköznapi “apróbb”, könnyen megjegyezhető, egyszerű témájútól kezdve fokozatosan a mélyebb, elgondolkodtatóbb, tartalomban bővelkedő bejegyzések irányába. Teszem ezt azért, mert hiszek Benned, kedves Olvasó, még akár abban az esetben is, ha Te kevésbé bízol magadban! Hiszem azt, ha olvasod a cikkeket vagy részt veszel néhány programon, képes lehetsz arra, hogy az asztrológia sokrétű eszközén keresztül beleláthass saját életedbe, irányíthasd azt és boldogságban élhess. A weblappal érted vagyok, kérlek, Te annak olvasásával tegyél és legyél önmagadért, hogy olyasmit kaphass, amivel megérthetsz és segíthetsz másokat. Világunk úgy lehet képes az együtt fejlődésre, ha komplexen megértjük annak külső és belső működését is. 

 

Amennyiben a többi jegyről is szeretnél olvasni, itt a jegyek listája, kattints a választott jegyre: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

Hírlevélre való föliratkozásoddal azonnal értesülhetsz az újdonságokról.

[fblike]

Szólj hozzá!

Az Ikrek és boldogságának útja

IKREK (május 21 – június 21) Az Ikrek barátkozó, nyitott, mozgékony, könnyed, élénk, logikus észjárású, találékony, kíváncsi, közlékeny, társaságkedvelő ember. Fontos számára a tudás, ismeretei szerteágazóak ezért sokoldalú. Igénye van a kommunikációra, melynek nélkülözhetetlen feltételei az emberi kapcsolatok. Szereti a változatosságot. Amint megszerez valamilyen tudást, azt azonnal közvetíti. Miért rendelkezik ilyen tulajdonságokkal? Mert az ő ... Olvass továbbAz Ikrek és boldogságának útja

Close