Bizonyára már tudod, hogy születési képletünk megmutatja azokat a feladatokat, melyeket életünk során mindenképp megvalósítunk, melyhez minden adottságot és tehetséget megkaptunk. Ezért a radix horoszkópot feladataink, az ahhoz kapcsolható útvonalak és lehetőségek „térképének” is nevezhetjük. Betegséggel abban az esetben találkozunk, ha valamely feladatunkat hárítjuk, ezért tudat alatt, a problémát jelképező szimbolikus csoportból egy betegséget hívunk elő.
Feladatainkban és életünkben minden a hármasság elve szerint jön létre. Ez azt jelenti, hogy mindent 3 részre bonthatunk szét, amelyek a test – lélek – szellem szintjei lesznek. Ezt a három szintet úgy kell elképzelni, mint 3 lépcsőfokot, melyeket társíthatunk egy – egy analogikus megnyilvánuláshoz is. A test szintjéhez kapcsolható a Mars, amely a harcot, küzdelmet jeleníti meg (alsó fok). A lélek szintjét a Merkúr analogikus képe tükrözi, mert ezen a szinten minden betegség „kommunikál” velünk (középső fok). A szellem szintjéhez a Jupiter kapcsolható, amelyben az azonosulás, a megvalósulás lesz jelen, ezért a lépcső legfelső fokán a probléma megoldása zajlik.
Életünk e három szint egyensúlyára törekszik, melynek megvalósításában az egyénnek fontos szerepe van.
Amennyiben megbillen ez az egyensúly, szellemünk a szervezetünkön és kapcsolatainkon keresztül tud a leghatékonyabban jelezni nekünk. Jelez még sokféleképpen, de ezt nem vesszük észre. Ha azonban fáj valamink, azt azonnal érzékeljük. Tehát betegségeink kialakulása előtt is kapunk jelzéseket, csak észre kellene vennünk.
Amennyiben ismerjük a szimbolikus nyelvrendszert, úgy egyértelművé válnak a kibillentséget mutató jelzések. A hétköznapok során azonban a szimbólumok nyelvét még mindig kevesen tudják értelmezni, ezért nehezebbé válik a probléma gyökerének fölismerése, tudatosítása, majd a valódi megoldások megtalálása. A szimbólumok nyelve azonban ma már mindenki számára elérhető és elsajátítható.
Például amikor valakinek az ön-elfogadásával adódnak problémák, akkor a Vénusz szimbólumcsoportjának összes megélésével gondok lehetnek, ha nem oldja meg időben a problémát. Problémát okozhat a biztonság, érzelmek, kötődések, ragaszkodás, anyagiak, megvalósítása és azok harmonikus megélése. Mindezek az alábbi betegségképekben jelenhetnek meg: mandulagyulladás, petefészek gyulladás, bőrproblémák, derékfájás, hajhullás, menstruációs görcsök, stb. Hogyan jelenhet ez meg? Az érintettnek egyszer a haja hullik, majd később bőrproblémája lesz, aztán a mandulája fáj, majd derékfájással küzd, és így tovább. Ezek a problémák időről-időre előjöhetnek, amíg az érintett nem jut el az egyensúlyi állapot újbóli megteremtéséig, vagyis a Vénusz szimbólumcsoportjának szellemi szintű (legfelső lépcsőfok) megélésig.
Az emberek nagy része azonban azt gondolja, hogy ezeket a betegségeket nem kell összekötnie egymással. Mindössze küzdeni szükséges azért, hogy az éppen aktuális betegség és a vele járó fájdalom és tünet mielőbb enyhüljön, elmúljon. Ez azt eredményezi, hogy a szülött elkezd a probléma ellen harcolni, azaz a tüneti kezelésre fekteti a hangsúlyt, a valódi probléma gyökere azonban nem lesz megoldva. Ha csak a test szintjén kezelünk valamit és nem törekszünk a kibillent állapot megértésére, újra létrejöhet egy másik betegség a problémás szimbólumcsoporton belül. Amennyiben arra sem figyelünk fel, illetve abban is mindössze a tüneti kezelést választjuk, később analogikusan megfelelő, de agresszívebb betegség is létrejöhet. Szellemünk azt reméli, hogy ha eddig nem, akkor az új betegség által talán észrevesszük a valódi problémát.
Szellemünk, amely a szervezetünket is irányítja, mindig tudja, mit kell megvalósítanunk. Amikor megszülettünk, a szellemnek „kiadtuk az utasítást”, hogy ebben az életben mit szükséges létrehoznunk. S ő annyiszor fog figyelmeztetni és a tapasztalatszerzést segíteni, ahányszor csak szükséges.
A hétköznapok során ma az egyik legismertebb betegség az allergia, ezért is kértétek, hogy írjak róla.
Minden allergiás megbetegedés mögött túlvédekezés mutatkozik meg. A szervezet túlvédekezik valami ellen, amiről a lélek úgy vélekedik, hogy az számára rossz. Olyasmi ellen épít gátat, amely valójában nem is létezik. Ma nagyon sokszor félünk valamitől. Tartunk attól, hogy elveszíthetjük egzisztenciánkat, munkánkat, érzelmi és anyagi stabilitásunkat, melyeknek fontos pillérei az emberi és a családi kapcsolataink. Aggódunk, hogy mi lesz egy hónap múlva, jövőre vagy azután. Ezért elkezdünk küzdeni, hogy mindaz, amit fölépítettünk, később is megmaradjon. Folyamatosan ez lesz jelen, aminek félelmeink biztosítják az alapot. Tele vagyunk feszültséggel, és mivel ma problémának éljük meg a holnapot, félelmeink a jelenben nem is létező problémákká válnak. A mai társadalomban nehéz elhinni, hogy valójában mindannyian biztonságban vagyunk. Hiszen csak az történhet mindenkivel, aminek sorsa szerint történnie kell. Azt a sorsot azonban mi választottuk, ráadásul tudat alatt illetve akár tudatosan is ismerjük. Elvesztettük stabil jövőképünket, és az ezzel kapcsolatos félelmeinktől képtelenek vagyunk szabadulni. Ezért a bennünk lévő feszültség kibillentséget hoz, melynek megélése például allergiában köszön vissza. Ha a problémát meg tudnánk oldani, el tudnánk vezetni, nem lenne szükség az allergiára.
A túlvédekezés nem csak félelemből gyökerezhet. Amikor úgy érezzük, hogy olyan élethelyzetben vagyunk, amelyből nem tudunk szabadulni, de igazból elfogadni sem tudjuk azt, tudat alatt azonnal elkezdünk védő falakat építeni, amelyet szervezetünk is azonnal visszatükröz. Ha zavar valami vagy valaki, de változtatni nem tudunk az élethelyzeten, inkább megjelenítjük azt a test szintjén egy allergiás reakcióban és ekként éljük meg magát a problémát. Ha a változtatás működőképes lenne másként is, például könnyen ki tudnánk lépni egy nem működő kapcsolatból, mert nem félnénk attól, hogy ha szükséges, úgyis létre tudunk hozni egy működő kapcsolatot, nem jönne létre az allergia. Ugyanezt rengeteg élethelyzet kapcsán megtaláljuk. Ha ki tudnánk lépni a lelkünket gyötrő munkahelyről, mert tudjuk, elhisszük, hogy adottságainkat nem ahhoz kaptuk, nem lenne szükség az allergiára, és más szimbolikusan megegyező betegségre sem.
Az emberek többsége kapcsolataiban független szeretne lenni. Ez azt jelenti, hogy a kívülről jövő korlátokat, amit a másik ember képvisel, nem tudja igazán elfogadni.
Ha megkérdezzük a huszonéves korosztályt arról, hogy milyen párkapcsolatot képzelnek el maguknak, vajon mit fognak válaszolni?
Nagyrészt úgy vélekednek, hogy olyat amelyben:
– mindkét fél megőrizheti a saját identitását
– mindkettejüknek fontos a saját maguk által irányított élet
– fontos, hogy mindkét fél egója egyformán érvényre juthasson
– a másik fél alárendelődjön párja vágyainak, és így tovább.
Ez azonban nem párkapcsolatot takar, ez egymás mellett élést feltételez. Valójában senki sem akar ilyen kapcsolatot, csak azt gondolja, hogy így megélhető egy kapcsolat! Ez akkor derül ki igazán, amikor a pár is ugyanígy gondolkodik, ezért a kapcsolatban nincs alárendelődő fél. Ha mindkét fél azt mondja, hogy mindketten azt tesznek, amit csak akarnak, akkor előbb-utóbb vagy szétmennek, vagy az egyik fél azt fogja érezni, hogy ő már nem is fontos a másiknak, ezért elkezd tenni azért, hogy mégis fontos legyen. Azt gondolja, akkor érzi nélkülözhetetlenségét, ha eléri, hogy a párja kötődjön hozzá. Ha azonban a pár kötődik, akkor korlátoz is. Ez ambivalens érzést kelthet.
Pedig ezt kellene egy kapcsolatban gondolnunk: „a párom nyugodtan kötődhet, hiszen ez a dolga. Én is kötődöm, de mindezt nem korlátnak élem meg, mert tudom, hogy csak azért érzem azt, hogy függetlenedni szeretnék, mert ő jelen van az életemben, és az a dolga, hogy amikor szükséges, kereteket adjon, hiszen vele alkotok egy egységet.” El kell hinnünk, hogy a párkapcsolat azért van, mert a párunkkal válhatunk eggyé, vele kerülünk Egységbe. Régen tudták, hogy az egység korlátokkal és önfeláldozással jár, ekként megtalálhatták, élni tudták külső és belső kereteiket. Mivel ez örök igazság, ezt ma is el kellene fogadnunk, csak éppen a mai kornak megfelelően. Mi a mai kornak megfelelő elfogadás? Ha mi magunk állítjuk föl saját kereteinket, amelynek része a párkapcsolat. Így nem akarnánk függetlenedni. Ha azonban folyamatosan mást akarunk ahhoz képest, mint amiben jelenleg élünk, könnyen korlátnak élhetünk meg mindenkit, és csak szabadulni akarunk. Szabadulni azonban nem mindig tudunk, ezért védekezni kezdünk a korlátok megélése ellen.
Az allergia típusa (pollen, por, étel, stb.) megmutatja a probléma pontos szimbolikus képét. Például nagyon sok ember allergiás a pollenre, amely az erősebb akarattal (pár, főnök, apa, stb.) szembeni (túl)védekezést szimbolizálja.
Az allergia kommunikál velünk, hiszen szúr, éget, viszket, és így tovább. Ezért a Merkúr szintjén zajló betegségnek a terápiája is ezen a szinten (középső „lépcsőfok”) célravezető. Ezek a megoldások lehetnek, amikor a szervezet önregeneráló képességét (is) mozgósítjuk vagy igyekszünk életmódváltással magunk elősegíteni a probléma megoldását. Ilyen lehet az, amikor valaki allergiás, és vegetáriánus táplálkozásra vált, vagy masszázst, akupunktúrát, akupresszúrát, homeopátiát alkalmaz. Ezek a terápiák a szervezet önregeneráló képességét segítik.
Mégis miként tudunk azonosulni az allergiát létrehozó problémával?
Ott célszerű kezdeni, hogy föl kell ismernünk, hogy a betegség értünk van. El kell fogadni, hogy ez az én problémám.
– Amennyiben mindössze a test szintjén akarjuk megoldani a problémát, úgy a betegség ellen harcolunk, például gyógyszerek igénybevételével, de a lélek és a szellem szintű megoldás hiányából adódóan ez hosszú távon nem célravezető, hiszen csak elmélyítjük a problémát.
– Amikor a lélek szintjén (is) teszünk a gyógyulásért, a saját belső energiáinkkal igyekszünk segíteni önmagunkon. Ilyenek lehetnek az alternatív terápiák, gyógynövények, masszázsterápiák, akupunktúrás kezelések, és így tovább.
– A szellemi szintű gyógyítás ott indul, hogy elfogadjuk, megértjük, hogy a betegség értünk van, nekünk segít, ezért nem ellenségként tekintünk rá. Amíg csak harcolunk valami ellen, esélytelenek vagyunk arra, hogy valóban meg is oldjuk a problémát. Ezért minden gyógyulási folyamathoz a harmadik lépcsőfokig szükséges eljutnunk.
Kérdés azonban, hogy legyőzzük-e azt, amit azért hoztunk létre, mert félünk attól, amit le akarunk győzni? Tehát azt akarjuk legyőzni, ami azért jött létre, mert le akarunk győzni valamit, valakit! Abszurd helyzet, de mégis így van.
Ez olyan, mint amikor a zuhanó esőcsepp tele van félelemmel, hiszen nem tudja, mi történik vele, ha egyszer véget ér a zuhanás. „Jaj, mi lesz velem, ha leesem? Talán megszűnök létezni. Úristen! Ha a tengerbe esem? Egyszerűen elveszek benne. S mi lesz, ha a földre pottyanok?” Miután beleesik a tengerbe, csak akkor jön rá, hogy ő maga a tenger, mert eggyé vált vele. A földre pottyanva eggyé válnak és tovább él a növényekben.
Tudatosítanunk szükséges életünk mozgatórugóját, a feladatunkat. Amennyiben azt elfogadjuk, nem gyártunk felesleges félelmeket és elhisszük, minden arról szól, hogy minden élethelyzetben egységbe tudjunk kerülni. Nem kell félnünk sem a korlátoktól sem az önfeláldozástól, mert mindannyian másokért születtünk, ezért kapcsolataink csak ezekkel együtt lesznek teljesek. Ennek tudatosítása és megélése által nem szükséges sem allergiával, sem hasonló szimbólumot kifejező betegségekkel találkoznunk.